3. fejezet

Mindenféle színek táncoltak a szemem előtt, és Apu kezdett helyre rázni.
- Hékás! Mi a baj? - megszorította a karomat kissé, és kezdtem mély, egyenletes levegőket venni. Nehezen ment legyőzni a hányingert, mert majdnem kidobtam a rókabőrt.
- Mitől lettél ilyen rosszul, Anne? - Apa felettébb aggodalmas hangon beszélt hozzám, amitől megnyugodtam.
- Semmitől - nyöszörögtem alig hallhatóan -, már jól vagyok. - remegő lábaim meghazudtoltak, és ezt Apu is észre vette.
- Nem úgy nézel ki.. Clarissa! Kérlek, menj el Kate-ért, ő ért ezekhez a dolgokhoz. Siess! - utasította a bosszankodó narancsot, engem pedig leültetett egy fotelba. Annyira rosszul voltam, mint egy kutya.
- Hozok vizet - ajánlotta, és már elviharzott az ajtóhoz.

2 percig csukott szemmel ültem, és zúgó fejemet szorongattam. Házasság?! 20 éves vagyok! Én csak 10 évvel később terveztem a menyegzőmet, de ez most úgy tűnik, romba dőlt. Én szerelmet akarok, nem kiválasztott párt!

El is felejtettem, hogy nem egyedül vagyok, és majd' kiugrott a szívem a helyéről, mikor valaki megszólalt velem szemben.
- Jobban vagy? - mély, lágy férfihang, de roppantul kedvesen csengő. Kinyitottam a szememet, és egy hihetetlenül helyes fiút láttam magam előtt. Ültében is magas, izmos, fekete hajú, borostás, és rendkívül sötét szemű. Annyira, de annyira helyes volt, amilyet még életemben nem láttam. Megrökönyödtem, és elpirultam pillantásától.
- Igen.
Beletűrt kócos hajába, és elmosolyodott. Mivel közel volt, a kezét nyújtotta.
- Benjamin Rawenstor. Nagyon örülök..
- Anne - segítettem ki, majd tenyerébe helyeztem az enyémet. Meleg, puha keze volt, és megremegtem.
- Bocs anyámért, tudom, hogy elviselhetetlen egy idő után..
Erre mit feleljek? Igen, én is nagyon utálom őt, amióta betette ide a lábát, sőt, egy undorító dögnek tartom?!
Helyette csendben maradtam, és zúgó fejemet próbáltam helyre rakni.

Az ajtó feltárult, és Kate jelent meg előttem.
- Látom már jól vagy. Minden rendben? Ne hívjak orvost? - aggódó arcát nézve megkönnyebbültem. Nem tudom miért, csak úgy.
- Kösz, Kate. Megvagyok. Nem, nem kell orvos. Tényleg - erre Apa termett előttem, ügyetlenül megbotolva a szőnyegben, leborítva a pohár vízzel.

- Apa! - kiáltottam, majd azonnal felpattantam a helyemről. - Ajj ne! Még Gladet is el kell vinnem a városba, de nem tudok előtte haza menni!
Nagynéném szólt egy cselédnek, aki pár pillanat múlva egy törlőkendővel tárt vissza.
- Köszönöm, Riccá - mondtam a fiatal lánynak, aki meghajolt, és kiment a szobából.
- Ne haragudj, nem direkt volt - kért elnézést Apa, én meg elmosolyodtam.
- Nem gond, Apa. Majd szerzek valahol tiszta ruhát, mert ez soha a büdös életbe nem fog megszáradni.
- Adok én! - ajánlotta kezét nyújtva Kate, és én szó nélkül követtem őt. El is felejtettem Bent.

oOo

- Na mizu, Öcsi? Suli milyen volt? - kérdeztem, mikor épp berakta a táskáját a hátsó ülésre, és beült mellém.
- Hát.. Eltelt. - mondta, majd bekapcsolta a biztonsági övét.
- Hogyhogy csak eltelt? Van valami baj? - ráfordultam az útra, és megvártam két autót, amíg elhaladtak előttem, és besoroltam mögéjük.
- Nem, nincs semmi. - nem hittem neki, de nem faggatóztam. Hagytam, hadd legyen magában. Vezetés közben lecsavartam a vizes üvegem kupakját, majd majdnem magamra öntöttem a tartalmát, mikor egy vadállat befordult elém. A kupakot le is ejtettem, pont Glad lábához. Morogtam, lehajoltam és akkor láttam meg, mi lehet a baja.
- Ezt hogy szerezted?!
Csúf, tenyérnyi véraláfutás éktelenkedett a sípcsontján és ahogy jobban néztem a vállán is. Apró, vöröslő karcolások toldották meg a látványt.
- Hagyjál békén!
- Segíteni akarok, Glad! Hogy szerezted ezeket?! - félrehúzódtam a kocsival.
- Sehogy. Elestem. Így jó? - fröcsögte, majd kinézett az ablakon. Nem volt hajlandó rám nézni, de tudtam, hogy hazudik. Elpirult. Nála ez a hazugság jele.
- Glad.. - könyörgő és lágy hangszínt erőltettem magamra. - Nem mondom el otthon, hogy mi történt, ha nem hazudsz nekem. Apádnak se mondom el.
- Megígéred? - nézett rám szégyenkezve, majd visszafordult hozzám.
- Megígérem.
- Huge Stewart és a bandája elkapott. De nem csak engem. Lesleyt is.
Megdöbbentem.
- De miért?!
- Mert ők az iskola menő csávói, és nem adtam oda az ebédpénzemet nekik. Ezért megvertek volna, de akkor még vissza ütöttem. Aztán hátracsavarták a karomat, és nem tudtam csinálni semmit. Huge szerintem megrepesztette a sípcsontomat. Stoplis csukával bikából belém rúgott.
Szét vetett a méreg. Hogy jönnek ahhoz ezek a kis senkik, hogy megverjék az én öcsémet?! Ezért még megfizetnek, garantálom!
- Ne mondd el otthon, Anne, légyszi! - suttogta, én meg kacsintottam.
- Ne félj, nem mondom. - ígértem, de nem tudtam, be tudom-e tartani..