2. fejezet

A gimihez vezető út zökkenőmentesre sikerült. Mivel későn indultam, egy kisebb dugó elkerülése végett kerülőúton mentem. Nem is volt hiba ebben a gondolatban, mert mikor a barátaim, Jessie, Yvonne, Chris és Mike megérkeztek utánam, mind szidták a közlekedést. Magamban mosolyogtam, mert tudtam, hogy bizony én cselekedtem helyesen.
- Anne - fordult felém Yvonne -, otthon mi van?
- Szokásos. De ma megyek Apához. Ja, de utána el kell vigyem Gladet a dokihoz - mondtam, majd haraptam egyet a szendvicsemből. Saláta, csirke és sok-sok szósz. A legkirályibb párosítás! Valahogy úgy, mint a csoki és a chips.
- Beteg? - kérdezte Mike. A srácot nagyon bírtam. Nem tartozott a legszebb fiúk közé, sőt. De olyan dumája  és poénjai voltak, hogy mindenkit levett a lábáról vele. Köpcös, alacsony, fakó zöld szemű, és mégis eébűvölő. A külső adottságai ellenére az egyik legértékesebb belső tulajdonsággal rendelkezett, ami nem más, mint a feltétel nélküli bizalom és szeretet. Ez belőlem nagyon hiányzott, egy pont Anya "javára".
- Nem, csak meg kell igazítani a fogszabályzóját - feleltem mosolyogva.

Hangosan nevetgéltünk és beszélgettünk evés közben, majd mentünk állampolgári ismeretekre. Kikaptam az emberi szocializálódásról szóló 4 oldalas esszémet, és 5-ös lett. Kicsit feldobta a napomat.

Az órák gyorsan tovaszálltak, mikor már a kocsiban ültem, és élveztem a csodálatos, meleg pénteki napsütést. Annyira boldog voltam, hogy megyek Apuhoz. Megint csak ő és én, mivel amióta elváltak Anyával, sokkal többet van velem. Sétálunk a parkokban, a tavak körül, lovas kocsizunk, vagy egyszerűen csak beszélgetünk. Ez nagyon sokat jelent nekem, hiszen mindenkinél jobban szeretem a világon.

Fél háromra oda is értem, a megbeszélt időre. Két őr állta utamat, de amint megláttak, félrekapták szuronyfegyveres karjukat, és haptákba vágták magukat. A hatalmas, szőrős medvekucsma mindig is tetszett nekem, de ma különösen. A piros kabát és fekete nadrág annyira tökéletesen illett a fapofa férfiakra, hogy akaratlanul is elmosolyogtam magam.

A palotában először a nagynénémet láttam meg, aki mint mindig, most is vidáman tartott felém, tárt karokkal.
Ugyanolyan vékony, gyönyörű és elképesztően csinos volt, mint mindig.
- Anne! De jó, hogy látlak! Hogy vagy, kedvesem? - széles mosolyát rám villantotta, és a karjaiba zárt. Visszaöleltem, és belélegeztem finom, kellemes parfümjének illatát.
- Jól, Kate, köszönöm. Nem tudod, Apu hol van?
- Biztosan a társalgóban. Amióta ez a nő, ez a Clarissa idetolta magát, nem sok nyugtunk van tőle - grimaszolt egyet, és én meg bólogattam. Apu új "élettársa" egy nagyon idegesítő, művigyorú boszorkány, akit ki nem állhatok.
- Nem értem, miért hagyta ott édesanyád. Juliette volt a kedvencem, de apád... Mindegy. Ó igen, és van egy bejelentése számodra, de biztos, hogy nem fogsz neki örülni, Kis Drágám.
- Igen? - megdöbbentem - Micsoda?! Megint mit tett az én szeleburdi Apám?
Erre a kérdésre Kate elnevette magát, majd megértően felhúzta a szemöldökét egy pillanatra.
- Szó mi szó... Elég sok őrültséget tett... Főleg az esküvőn... Te jó ég! Mik nem voltak, és ennek már 23 éve! Hogy repül az idő!
- Igen, de most kíváncsivá tettél. Megyek is, de később még feltétlenül szeretnék veled és Keresztapuval beszélni. ( A keresztapám egyben a nagybátyám is, de nem baj. Én vagy Willnek vagy Keresztapunak hívom.)

Rohantam volna a terem felé, de Nagyapába ütköztem. Megtántorodtam, majd ő is feltartott.
- Na de Annette! Így futkosni a palotában, komoly hercegnő létére?!
- Sajnálom, Nagyapa, de nagyon sietek Apához. A társalgóban van, ugye? - idegesebb lettem. Miért akadékoskodik ma mindenki?!
- Igen, de gyere, beszélgessünk kicsit. Olyan ritkán találkozunk - már tartotta a karját, de én kedvesen hárítottam.
- 5 perc múlva Nagyapa, 5 percet kérek, amíg beszélek Apával. Utána minden figyelmemet neked szentelem, komolyan! - fohászkodtam, majd hátrálni kezdtem.
- Rendben, akkor várlak. - elindult a könyvtárszoba felé, vagy tudom is én, hogy hová. Tovább szaladtam az először elhatározott célom felé.

Felrántottam a társalgó ősrégi, antik ajtajait. Apa tényleg bent teázott Clarissával és egy idegen, fekete hajú fiúval. Clarissa a maga festetett hajával és agyon szolizott bőrével egy szöszi narancsra hasonlított.
- Apa? - kérdeztem kissé bizonytalanul, de mikor megláttam vörös üstökét és pirospozsgás arcát, megnyugodtam. Ő nem változott. Elegáns ruhában jött felém, közben végig csillogtak a szemei.
- Szia, Szépségem. - erősen magához húzott, és én meg hatalmas szívvel viszonoztam ölelését. Megnyugtató volt vele lenni, kiszabadulni kicsit a világ gondjaiból.
- Futottál? - kérdezte finoman eltolva magától, hogy szemügyre vehessen. Kifújtam a levegőt, és megkönnyebbülvel néztem rá.
- Mondjuk. Közben összefutottam Kate-tel és Nagyapával. - Nevetgélve csacsogtunk és ölelgettük egymást, de ekkor Clarissa rondított bele a képbe. Köhintett egyet, és csészéjét letette a tálcára, ami még a Nagyié volt, és odalépett hozzánk.
- Harry, drágám. Nem kéne elmagyaráznod a lányodnak, hogy egy ilyen helyen nem illik így viselkedni? - végig mosolygott, de ez a mosoly egy haragos vicsorra emlékeztetett, és közben végig remegett. Drogos kurva - gondoltam magamban.
- Nem hiszem, hogy lenne mit magyaráznom Anne-nek. Született kékvérű a kisasszony - bazsalyogva rám kacsintott, és fél karját a vállamra tette. Én a derekánál fogva karoltam át, és kihívóan néztem Clarissa villámokat hányó szemeibe.
- Hát.. Rendben, de ne felejtsd el bejelenteni a nagy hírt, aminek Annette biztosan örülni fog - rángatózó szemhéjjal nézett az én kék szempáromba, és nem akarta róla elkapnia pillantását. Arról, hogy ezt a csatát én adjam fel, szó sem lehetett. Álltam a próbát, bár már kezdett homályos lenni körülöttem minden.
Végre Apa megtörte a kínzó háborút.
- Ó igen. Anne - fordult hozzám, és én azonnal elkaptam a ronda narancsról a pillantásomat -, ugye tudod, hogy egyszer férjhez kell menned. Clarissa segítségével kiválasztottuk neked a megfelelő herceget.

Hányingerem lett, és szédülni kezdtem. Házasság?! Szó sem lehet róla..!!!